6,5%-os inflációt vár a Valutaalap
2006. február 07. 16:20, utolsó frissítés: 16:20
Az IMF szerint Romániában az idén 5-5,5%-os gazdaság növekedés várható a tavalyi, 4,5%-osra becsült többlet után. A tavalyi évet főleg az árvizek terhelték. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzői kedden közölték előrejelzésüket, kéthetes helyszíni tanulmányozás és értékelés után. A román folyómérleghiányt a GDP 9%-ára várja az idén az IMF, a tavalyi 9,4%-os deficit után.
Az IMF szerint javult Romániában az infláció kezelése, de továbbra is aggasztónak tartja az áremelkedés ütemét. A tavaly év végi 8,6%-os inflációt követően az IMF az idén 6,5%-ot valószínűsít. A szervezet ugyanakkor a költségvetési és a pénzügypolitika szigorítását, valamint visszafogott bérpolitikát követel a román kormánytól. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak