Tőkés: elismeréssel tartozunk Frundának
2006. február 08. 13:53, utolsó frissítés: 13:53
Minket nem ingat meg az egység keresésében senki és semmi, tisztában vagyunk azzal, hogy az autonómiáért folytatott küzdelemben az RMDSZ-re éppúgy szükség van, mint a Magyar Polgári Szövetségre és a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT), ez teljes összefogást igényel – idézi az Új Magyar Szó Tőkés László püspököt. Az EMNT elnöke tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján a szervezet idei tevékenységét és további terveit ismertette. Közlése szerint ezentúl nemcsak a politikai csatározásra, hanem a belső építkezésre is komoly hangsúlyt fektetnek.
Az EMNT elnöke állást foglalt Románia Európa tanácsi delegációjának RMDSZ-es vezetője mellett: Elismeréssel tartozunk Frunda Györgynek, hogy a jelentést elkészítette, s örömmel tölt el, hogy most, az autonómiáért folytatott küzdelemben egy ilyen fontos Európa tanácsi határozatra hivatkozhatunk – jelentette ki Tőkés László. (úmsz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak