Hamarosan jöhet a diákhitel
2006. február 13. 15:31, utolsó frissítés: 16:08
Idén feltétlenül el kell készülnie a diákhitelt szabályozó törvénytervezetnek – jelentette ki a hét végén Kolozsváron az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke, Borbély Károly. Az elnök az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), illetve a kolozsvári és nagyváradi szervezetek, a KMDSZ és az NMD képviselőivel tárgyalt a diákhitelrendszerről. Az OMDSZ képviselői részletezték ezzel kapcsolatos javaslataikat. Szerintük a diákhitel minden egyetemista és mesterképzős, 35 év alatti hallgatót alanyi jogon megillet, függetlenül szociális helyzetétől, amennyiben nincs tartozása a hitelt adó intézményhez.
A diákszervezetek úgy vélik, a magas tandíjra, árakra való tekintettel a hallgatóknak biztosítani kell, hogy évente legalább 1500 lejt igényelhessenek. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a leendő törvény ne szabja meg, mire költhetik a kölcsönt, hanem az legyen szabadhasználatú. Székely Tünde, az OMDSZ programfelelőse szerint nagyon fontos, hogy a diákoknak ne kelljen munkát vállalniuk egyetemi éveik alatt, energiájukat teljes egészében a tanulásra fordíthassák.
Kijelentette: a diákhitelre vonatkozó 1998-as évi 105-ös kormányrendeletet egyáltalán nem alkalmazzák, vagy legalábbis semmit nem lehet hallani felőle. A március folyamán sorra kerülő kolozsvári konferencián az oktatási minisztérium képviselői is részt vesznek. Közgazdászok ismertetik a banki hitelrendszert, és a magyarországi Diákhitel Központ Rt. képviselői beszámolnak intézményrendszerük működéséről. (úmsz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak