Salat: a magyar karokhoz kormánydöntés kell – kudarcos a román-magyar közvetítés a Babes-Bolyain
2006. február 20. 19:56, utolsó frissítés: 2006. február 21. 10:25
A magyar oktatók beadványáról közvetett formában döntött a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa, vagyis nem magáról a beadványról szavazott, hanem két másik olyan dokumentumról, amelyek fenntartják és megszilárdítják a jelenlegi állapotot – kommentálta a vezetőtanács mai döntését Salat Levente rektorhelyettes a Távirati Irodának.
Salat magyarázata szerint a rektor és az akadémiai tanács ugyanis egyaránt előterjesztett egy-egy dokumentumot, mindkettő a jelenleg működő magyar tagozat és a multikulturális intézményi struktúra fejlesztésének alapelveit tartalmazza. E dokumentumokat a szenátus 85 igen szavazat és kilenc tartózkodás mellett elfogadta, ami gyakorlatilag egyenértékű a három karra vonatkozó beadvány elutasításával.
Szerinte belátható időn belül a három kar kérdésére az egyetem keretében nem lehet már visszatérni. Hozzátette: a magyar oktatók nem érzik jól magukat a jelenlegi intézményi szerkezetben, az emiatt felgyülemlett feszültséget jól bizonyítja a nagyszámú aláírás is.
Salat szerint a beadvány megszerkesztésében és az aláírásgyűjtésben jelentős szerepet vállaló Bolyai Kezdeményező Bizottság célja éppen az volt, hogy az egyetem szenátusa részéről elutasító választ csikarjon ki. Erre hivatkozva ugyanis folytatni lehet a küzdelmet nemzetközi szinten.
A rektorhelyettes szerint még a kezdeményezés elkötelezett támogatói közül is egyre többen győződnek meg arról, hogy a karok kérdésének rendezése meghaladja az egyetemi keretek lehetőségeit. Egyrészt az egyetemen belül a román és a magyar oktatók közötti erőviszonyok olyanok, hogy az önálló karokra vonatkozó kezdeményezést nem lehet elfogadtatni. Másrészt azzal is számolni kell, hogy ennek a kérdésnek számos jogi vonatkozása van, ezért minimum kormányszintű döntésre van szükség.
Salat szerint mindezt az az összehasonlító tanulmány bizonyítja, amelyet február elején készítettek az Európában fellelhető kisebbségi nyelvek szempontjából mérvadó egyetemek összehasonlítása céljából. Kevés esettől eltekintve az effajta egyetemek föderatív szerkezetű államokban működnek – hangoztatta Salat –, vagy ahol az érintett kisebbségi nyelv hivatalosnak számít. Ezért a sikeres egyetemalapítási törekvések a kisebbség és az állam viszonyának magasabb szintű rendezését feltételezik.
"Nagyon sűrűn történik hivatkozás a dél-tiroli autonómia keretében létrehozott egyetemre, mindenki azt hinné, hogy ez az intézmény nagyon régi, közben csak a kilencvenes évek közepén hozták létre" – mondta Salat.
A rektorhelyettes úgy értékelte: a szenátusi ülésen elfogadott dokumentum bizonyos paragrafusai arról tanúskodnak, hogy az egyetem vezetése nyitott a létező struktúrák tökéletesítése felé. Salat ugyanakkor úgy érzi, hogy rektorhelyettesi mandátuma – amivel a román és a magyar fél közötti közvetítés szerepét vállalta – kudarcot vallott.
Az ebből fakadó válsághelyzetet a magyar oktatók közgyűlésének összehívandó ülése oldhatja csak meg. Ott az oktatók eldönthetik – véli Salat –, hogy a hétfőn elfogadott dokumentumok által felkínált lehetőséget ki akarják-e használni, vagyis tovább dolgoznak-e a jelenlegi struktúrákon belül a magyar tagozat megerősítéséért. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak