2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Elutasította a jogi bizottság a Gozsdu Közalapítvány létrehozását

2006. február 22. 11:12, utolsó frissítés: 11:12

A parlament jogi bizottsága kedden elutasította azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló magyar-román egyezményt szentesítette. A híradások szerint a testületben tizenegyen szavaztak a kormányrendelet elfogadása ellen, heten voksoltak csak mellette, és egy honatya tartózkodott.


Az ellenzők nem csupán a Nagy-Románia Párt és a Szociáldemokrata Párt képviselői voltak. Maté András Levente, aki a bizottságban az RMDSZ-t képviseli, az MTI-nek elmondta: a testületben azért bukott meg a kormány rendelete, mert a Demokrata Párt két képviselője ellene voksolt. A koalícióban ugyancsak helyet foglaló Konzervatív Párt (PC) embere is az elutasítás mellett foglalt állást.

Az egyezményt az októberben tartott bukaresti közös magyar-román kormányülésen írták alá, ennek értelmében a felek évente legalább 200 ezer eurós állami költségvetési támogatást juttatnak az alapítványnak, amely Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) emlékének ápolását és a magyar-román kapcsolatok erősítését szolgálná.

A magyar fél az egyezményt tavaly ősszel ratifikálta, a román kormány november végén nyújtotta be a törvényhozásnak a ratifikálás törvénytervezetét. Mivel akkor már látszott, hogy éles viták lesznek e témában, a kabinet a tervezetet visszavonta, és a Gozsdu-megállapodást sürgősségi kormányrendelettel ratifikálta. Ezt viszont a parlamentnek utólag meg kell erősítenie.

Az elmúlt hetekben erőteljes kampányba kezdtek az ortodox egyházhoz és a nacionalista román pártokhoz kötődő erők annak érdekében, hogy az egyezményt a parlament ne hagyja jóvá. E kampányban élen járt a Ziua című napilap, amely A nagy rablás címen cikksorozatot közölt Gozsdu Manó XIX. századi sikeres román ügyvéd és politikus "mesés magyarországi vagyonának kifosztásáról", az 1870-ben életre hívott Gozsdu Alapítvány ma állítólag 3 milliárd eurót érő vagyonának "elkótyavetyéléséről". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS