Autonómia-kiáltványt ismertet az SZNT a székely nemzetgyűlésen
2006. február 22. 13:26, utolsó frissítés: 13:26
A Székely Nemzeti Tanács vezetése kedden bejelentette: a március 15-én, Székelyudvarhelyen megrendezésre kerülő székely nagygyűlésen kiáltványt mutatnak be a Székelyföld autonóm régió létrehozásáról. A székely nagygyűlés szervezőbizottsága kedden, Sepsiszentgyörgyön ismertette a rendezvény programját. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke elmondta, a tervek szerint március 15-én kiáltványt ismertetnek a Székelyföld autonóm régió létrehozásáról.
"Politikamentes, békés, demokratikus megnyilvánulásról van szó. A Székelyföld minden részéből várunk vendégeket, résztvevőket, reméljük, hogy több ezer személy jön majd el. A székely nagygyűlés a közvetlen demokrácia egyik formája, amelyet az SZNT és a székelység első ízben alkalmaz a területi autonómia megvalósulása érdekében" – mondta Ferencz Csaba.
Több magyarországi és erdélyi szervezet támogatásáról biztosította a nagygyűlés szervezőit és közölte, hogy részt vesz az eseményen. Ferencz Csaba elmondta, az SZNT egyetlen politikai pártot sem hív meg a rendezvényre, de mindenkit szívesen látnak, aki támogatja a Székelyföld autonómiáját.
Tulit Attila SZNT-alelnök elmondta, a szervezési problémákat megoldják, de arra is felkészültek, hogy a nagygyűlés résztvevői sorában provokációk is történnek. A székely nagygyűlés díszvendége Raffay Ernő magyarországi történész, de beszédet mond Tőkés László Királyhágómelléki református püspök, Bardócz Ferenc, Gyergyóditró polgármestere, valamint Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester is. A kiáltványt Csapó József, az SZNT elnöke olvassa majd fel. (népújság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak