Külföldi befektetések: Románia sereghajtó
2006. február 22. 14:36, utolsó frissítés: 14:45
Románia a sereghajtók közé tartozik az egy főre jutó külföldi befektetések szempontjából Európában. Magyarországhoz képest nyolcszor kisebb a külföldi befektetések értéke, s még a nagy népességű Lengyelországban is háromszor annyi külföldi befektetés jut egy főre, mint Romániában.
A román piacban elsősorban a hollandok látnak fantáziát, ők vezetik a külföldi befektetések tavalyi toplistáját, 1,9 milliárd euróval. Görögország a második (1,15 milliárd), majd Franciaország (1 milliárd) és Olaszország (0,789 milliárd) következik. A kis és közepes vállalatok befektetéseit illetően más a kép: itt az olaszoké az elsőség, a hollandok állnak a második helyen, míg a franciák csupán hetedikek.
Akadnak olyan országok is, amelyek bár összességében tekintve tetemes befektetést eszközöltek Romániában, a kis és közepes vállalatokkal nem foglalkoznak, inkább az óriáscégek lábát igyekeznek megvetni a térségben. Előfordul, hogy elismert román cégeket vásárolnak fel vagy zöldmezős beruházásokat hajtanak végre, ilyen például Hollandia (ING), Görögország (OTE), Franciaország (Renault, Lafarge, Societe Generale, Carrefour) és Ausztria (OMV, Raiffeisen).
A statisztikai adatok szerint a befektetések Bukarest környékére, valamint a nyugati és északnyugati országrészre csoportosulnak, ahol az idegen tőkével működő kis és közepes vállalatok forgalma meghaladja az övezetben működő kis és közepes vállalatok forgalmának 40%-át, annak ellenére, hogy a vegyes vállalatok aránya ennél kisebb. A többi országrészben a külföldi tőkéjű vállalatok forgalma nem éri el a 25%-os arányt. (euractiv.hu/mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak