Markó politikai rendezvénynek tartja a székely nagygyűlést
2006. február 22. 17:10, utolsó frissítés: 17:10
Március 15-e a magyar nemzet legszentebb ünnepe, amelyet nem szabad politikai célokra felhasználni – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök kedden, Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök-helyettes a Székely Nemzeti Tanács által Székelyudvarhelyre meghirdetett március 15-i gyűlésére vonatkozó kérdésre válaszolva úgy értékelte, az autonómia az RMDSZ programjának része, az autonómia különböző formái szükségesek ahhoz, hogy a kisebbség és többség megfelelő módon élhessen együtt, és a magyar közösség megtarthassa a nemzeti identitását. Ezzel egyidőben leszögezte, az autonómia különböző formáit párbeszéddel és politikai eszközökkel lehet megvalósítani, nem pedig nyilatkozatokkal.
Március 15-e olyan közös nemzeti ünnepünk, amelyet ez elmúlt években sikerült hivatalosan elfogadtatni a román állammal, ebből az alkalomból államelnökök, miniszterelnökök intéztek köszöntő levelet a magyar közösséghez. Ezt az ünnepet nem szabad politikai célokra felhasználni – jelentette ki a szövetségi elnök. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak