A BBTE-vezérkar lemondását kéri a Bolyai Kezdeményező Bizottság
2006. február 22. 18:35, utolsó frissítés: 2006. február 23. 10:26
Az egyetem vezetőségének rosszhiszeműségét bizonyítja a magyar oktatók jogos kérésének elutasítása – értékel a Bolyai Kezdeményező Bizottság vezetősége sajtóközleményében. A Babes-Bolyai Tudományegyetem szenátusa hétfőn utasította el a magyar karok létrehozására vonatkozó kérdést.
A döntés eredménye meg volt előlegezve a szombaton kiadott hivatalos egyetemi közleményben – állítja a BKB, amely követeli, hogy “mindazok, akik az egyetemi demokrácia működésére kellett volna felügyeljenek, – az egyetem rektora és rektorhelyettesei, valamint az Akadémiai Tanács vezetői – haladéktalanul nyújtsák be lemondásukat.
A döntést a Bolyai Kezdeményező Bizottság az erdélyi magyarság megalázásának, véleménye teljes mellőzésének tartja. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar szenátorok egy részét meg sem hívták az ülésre, az ottlévőket pedig durván megfenyegették a döntés meghozatala előtt – áll a Bodó Barna (BKB elnök), Hantz Péter (alelnök, szóvivő) és Kovács Lehel (alelnök) által jegyzett közleményben.
Ismét bebizonyosodott, hogy a román akadémiai és politikai vezetés végső célja az erdélyi magyarság intézményrendszere kiépítésének megakadályozása, illetve a magyar nemzeti közösség teljes felszámolása – állítják. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy “ellenfeleink szervezett formában zaklatják a tiltakozó levelet aláíró tudósokat.”
A BKB úgy látja, hogy tizenöt évnyi eredménytelen tárgyalás után az erdélyi magyarság kifogyott a politikai eszközökből, és érdekei érvényesítése érdekében más módszerekhez kell folyamodnia. Európa legtöbb kisebbségének nem sikerült jogait tárgyalásos úton kivívnia, és hétfő dél óta úgy látjuk, ez az erdélyi magyarságnak sem fog sikerülni – írják.
A BKB szükségesnek tartja a magyar oktatók közgyűlésének sürgős összehívását. Javasolják, hogy a magyar képviselők bojkottálják az egyetem összes döntéshozó szervének munkáját, és ha ez sem elégséges, a magyar közösség folyamodjon a polgári engedetlenség eszközeihez. “Javasoljuk, hogy azoktól a magyar oktatóktól, akik az általuk képviseltek akaratával ellentétben nem foglalnak egyértelműen állást a magyar karok létrehozása mellett, illetve kollaborálnak az antidemokratikus egyetemi vezetéssel, a magyar oktatók közgyűlése vonja meg a bizalmat. Ezek a kollégák ugyanis a magyar felsőoktatás fejlesztése ellen munkálkodnak, és saját érdekeiket a közösségi érdekeink fölé helyezik” – áll a közleményben.
Javasolják továbbá, hogy a magyar állam vonjon meg minden, pályázati úton folyósított támogatást azoktól az erdélyi magyar egyetemi oktatóktól, akik a romániai magyar felsőoktatas “önállósulása es fejlesztése ellenében tevékenykednek”.
Felkérik az RMDSZ-t, hogy “a jelenlegi, súlyos konfliktussal fenyegető helyzet kezelése érdekében” befolyásával hasson arra, hogy sürgős kormánydöntés szülessen a magyar természettudományi, humán tudományi és társadalomtudományi karok létesítéséről. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak