Markó: a magyar karok kérdését nem lehet tüntetésekkel megoldani
2006. február 24. 18:29, utolsó frissítés: 18:29
A kisebbségi törvénnyel szembeni elutasítás, az erősödő nacionalista politikai közhangulat máris jelentős károkat okoz a koalíciós együttműködésben: ennek a következménye a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetőségének mereven elutasító magatartása minden olyan törekvéssel szemben, amely a magyar oktatás bővítésére és az önálló magyar karok létrehozására irányul – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján.
A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem kívánja veszélyeztetni a kormánykoalíció stabilitását, ám nem hajlandó elfogadni a Demokrata Párt választási kampányt idéző magyarellenes magatartását sem, ezért mindaddig nem támogatja a kormánypartner törvénykezdeményezéseit, míg ez nem alakít ki megfelelő álláspontot a nemzetiségi kérdés, a kisebbségi törvény, ezen belül a kulturális autonómia ügyében.
A magyar karok létrehozására irányuló kezdeményezés elutasítását értékelve Markó Béla elmondta, bízott az egyetem magyar és román oktatóinak párbeszédében, a kiegyezésben, ám most meg kell állapítania, ez nem vezetett eredményre, és ehhez nagyban hozzájárult az elmérgesedő magyarellenes politikai közhangulat is. Az elnök ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra is, amely a közösségek kulturális autonómiája és az egyetemi szenátus önállósága között húzódik. Megállapította, míg egyesek a közös döntés szükségességére hivatkozva utasítják el a kulturális autonómia gondolatát, most ugyanazok az egyetemi autonómiára hivatkozva hárítják el a magyar közösség jogos igényeit.
Az egyetemi autonómia mindeddig nem szolgált másra, mint a magyar közösség jogos igényeinek meggátolására – szögezte le az elnök, rámutatva arra is, hogy a kisebbségi jogok biztosítása ugyanakkor nem egy egyetemi szenátus, hanem a kormány, a parlament hatáskörébe tartozik, így ezek az intézmények kell megoldást találjanak a kialakult helyzetre.
„Az önálló magyar karok létrehozása kiemelt helyen szerepel az RMDSZ programjában, ezért továbbra is támogatni fogjuk az erre irányuló kezdeményezéseket. Bár ezt a kérdést kétségtelenül nem tüntetésekkel, hanem párbeszéddel és politikai eszközökkel lehet megoldani, az RMDSZ jogosnak tartja az erre vonatkozó erőfeszítéseket, mint ahogy jogosnak tartja az önálló magyar állami egyetem létrehozására vonatkozó igényt is” – fogalmazott. Ez utóbbi kapcsán az elnök leszögezte: kell legyen lehetőség egy különálló tanintézmény létrehozására is, függetlenül a magyar karok kérdésétől. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak