Boc még mindig bízik a fúzióban
2006. február 27. 13:22, utolsó frissítés: 13:22
Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke bízik abban, hogy a PNL és a PD fúziójára sor kerül, a liberális alakulat állandó küldöttségének döntése ellenére, szerinte a kérdés a nyár elejéig tisztázódhat. Boc szombaton azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy nagyobb politikai hajlandóságot vár el a liberálisoktól a fúzió megvalósítása érdekében, tekintettel arra, hogy a PD nyújtotta kezét elsőként a PNL felé azzal, hogy a szociáldemokrata ideológiáról áttért a néppárti ideológiára, és ezáltal a jobbközépre helyezkedett.
A PD elnöke kijelentette, nem ért egyet bizonyos liberális vezetőkkel, akik szerint a fúzió feltételei nem adottak. Azokkal a véleményekkel sem ért egyet, hogy a PD nem vállalja a kormányzás felelősségét, hiszen az EU-integráció a demokrata miniszterek vállára nehezedik, például a közigazgatási és belügyminiszterére, az integrációs, illetve a környezetvédelmi szaktárca vezetőjére. (mfax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak