Nem került előzetesbe Ovidiu Tender a Rafo-ügy miatt
2006. február 27. 18:50, utolsó frissítés: 18:54
Pénzmosással, csalárd csőddel és csalással vádolja a Rafo Onesti olajfinomító ügyében Ovidiu Tender temesvári üzletembert a főügyészség. A vádpontok közé tartozik az is, hogy bűnszövetkezet szervezésében vett részt. Az ügyészség vádemelési javaslata szerint Tender Marian Alexandru Iancu nevű üzlettársával régi értéken 2700 milliárd lejnyi – mintegy 75 millió euró – kárt okozott az államkasszának.
Tender közlése szerint csak hétfő reggel férhetett hosszá az őt érintő, 30 iratcsomóra rúgó vádirathoz. Az üzletember ellen a főügyészség előzetes letartóztatási kérelmet nyújtott be a Bukarest Fővárosi Bírósághoz, de erről ma sem született érdembeli döntés.
Tender elismerte, valóban súlyos ügyekkel vádolják. Az üzletembert először tavaly augusztusban hallgatták ki – jelenleg nem hagyhatja el az ország területét. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak