2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Marga perelni akarja Kertész Imrét

2006. március 02. 11:19, utolsó frissítés: 11:36

Pert akart indítani Kertész Imre Nobel-díjas író ellen Andrei Marga filozófus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Akadémiai Tanácsának elnöke egy, a Frankfurter Allgemaine Zeitungban megjelent cikk kapcsán. Ezt Marga tegnapi sajtótájékoztatón jelentette be.


Mint közölte, a német lapban február 22-én megjelent Ceausescu tanintézete című, Kertész Imre tiltakozik a kolozsvári román állami egyetem ellen alcímet viselő cikk miatt pereli be az írót. Marga az MTI kérdésére válaszolva elmondta: szerinte Kertész nem ismeri a BBTE szerkezetét, hiszen az író – Marga szerint – úgy tudja, hogy a kolozsvári egyetemen nem létezik magyar nyelvű oktatás.

Az akadémiai tanács elnöke szerint a cikkből az derül ki: Kertésznek "fogalma sincs" az 1989. után a magyar nyelvű oktatás kapcsán folytatott vitákról. Marga szerint Kertész azzal vádolja a multikulturalizmus híveit, hogy valójában a nacionalizmust támogatják. Margának meggyőződése, hogy a cikket nem Kertész írta, de mivel az írás – mint mondta – az ő neve alatt jelent meg a német lapban, kénytelen ehhez a jogi lépéséhez folyamodni.

Marga emlékeztetett, hogy mindketten Herder ösztöndíjasok, ezért a díj odaítélésével megbízott hamburgi Alfred Toepfer Alapítvány megkérte őket, hogy Hamburgban vagy Bécsben nyilvános vitában tisztázzák álláspontjaikat a kérdésről. Marga leszögezte: nincs semmilyen ellenvetése a beszélgetéssel kapcsolatban, de kikötötte, hogy előtte Kertész Imre látogasson el az egyetemre, és ismerkedjen meg pontosan a helyzettel.

Mint mondta: hamburgi kollégái vizsgálják jelenleg, hogy Kertészt magyar vagy német bíróság elé hívja, hiszen az író magyar és német állampolgársággal egyaránt rendelkezik. Marga kártérítésként szimbolikus összeget, egy eurót követel. Hangsúlyozta: mindössze azt akarja, hogy tisztázódjék az igazság. Még nem döntötte el, hogy az egyetem nevében vagy személyesen pereli majd be Kertészt.

Nem Kertész Imre írta a cikket – jelentette ki az MTI-nek Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) egyik vezetője. A BKB egyik sajtótájékoztatóján bemutatott, és a Bolyai Egyetem honlapjáról is letölthető cikk (eredeti címe: Ceausescus Lehranstalt) szerzője Reinhart Olt, aki a Bolyai Egyetem létrehozását szorgalmazó, 79 tudós által aláírt levél ismertetéséről szóló tudósításában kiemelte az alcímben Kertész nevét. Hantz szerint Kertésznek annyi köze van a cikkhez, mint a többi tudósnak. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS