Sógor: olyan oktatók vezessenek, akik támogatják a magyar karok beindítását
2006. március 02. 16:23, utolsó frissítés: 16:38
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetõi az elmúlt napokban több nyilatkozatban is kifejtették, hogy támogatják a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tannyelvű természettudományi, humántudományi, valamint társadalom- és gazdaságtudományi karainak beindítását – szögezi le lapunknak eljuttatott közleményében Sógor Csaba.
A szenátus oktatási bizottságának tagja kifejti: ezt a lépést az oktatás minõségének növelése érdekében sürgõsen meg kell tenni, és a magyar oktatóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy az ügy ne kerüljön vakvágányra.
Sógor úgy véli, olyan oktatóknak kell vezetõ szerepet vállalniuk a folyamatban, akik feltétlen támogatói a magyar tannyelvű karok beindításának és a romániai felsõoktatás önállósulásának. A szenátor ezzel gyakorlatilag megerősíti a Bolyai Kezdeményező Bizottság álláspontját, akik egy héttel korábban egy közleményben javasolták, hogy a magyar oktatók közgyűlése vonja meg a bizalmat azoktól a magyar oktatóktól, akik “az általuk képviseltek akaratával ellentétben nem foglalnak egyértelműen állást a magyar karok létrehozása mellett, illetve kollaborálnak az antidemokratikus egyetemi vezetéssel”. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak