A konzervatívoknak nem kell a Gozsdu Közalapítvány
2006. március 02. 17:55, utolsó frissítés: 17:55
A Konzervatív Párt (PC) képviselői nem szavazzák meg a parlamentben a Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló, tavaly októberben aláírt román-magyar kormányközi megállapodást – jelentették ki a PC vezető politikusai. Nicoale Popa, a konzervatív párti alelnök leszögezte, a megállapodás "románellenes jogi mesterkedéssel megfosztja örökségüktől az erdélyi fiatalokat". Mint mondta, felkérte a képviselőház állandó bizottságát, hogy az alsóház jogi bizottságának az elutasító jelentése mellé csatolják a román ortodox egyház elöljáróinak az álláspontját is.
Az ortodox egyház képviselői ugyanis bejelentették, készek minden eszközt felhasználni a Gozsdu-vagyon visszaszerzésére. Hasonlóképpen vélekednek egyébként a magyarországi ortodox egyház illetékesei is.
A PC alelnökének kijelentéseit támogatta a párt végrehajtó tanácsának elnöke is. Sabin Cutaş szenátor elmondta, a PC azt akarja: az egész Gozsdu-vagyont az egykori budapesti román politikus végrendeletének megfelelően a román ortodox egyház őrizze meg. Cutaş közölte: a PC Petru Călian képviselőt azzal bízta meg, hogy utazzon Budapestre és tájékozódjon a Gozsdu-alapítványról. (mti/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak