Zárt ajtókkal zajlik a magyar oktatók közgyűlése
2006. március 02. 18:27, utolsó frissítés: 18:27
A Babes-Bolyai Tudományegyetem mintegy hetven tanára gyűlt össze ma délután a magyar oktatók közgyűlésére. A 17 órára meghirdetett gyűlés kezdetén Salat Levente rektorhelyettes a tanárok közti egyezségre hivatkozva felkérte a sajtó képviselőit, hagyják el a Nicolae Iorga termet. Amúgy a bejutás sem volt egyszerű, még a tanárok számára sem: az egyetem őrsége elállta az ajtót, és a későket nem akarta beengedni. Miután az egyik professzor csak dulakodás árán tudott bejutni a terembe, Szamosközi István figyelmeztette az őröket, hogy azért a tanárokat engedjék be, a tiltás csak azokra vonatkozik, akik nem tudnak oktatói igazolványt felmutatni.
Az egyetem magyar tagozatának vezetősége azzal a céllal hívta össze a közgyűlést, hogy elemezzék a BBTE szenátusának döntése után kialakult helyzetet. Az egyetem legfőbb döntéshozó testülete megtagadta a magyar karokra vonatkozó kérvény érdembeni megvitatását, ehelyett pedig olyan határozatot fogadott el, amely az egyetem multikulturális jellegének fejlesztését szorgalmazza, vagyis fenntartja a jelenlegi állapotot.
Nicolae Bocsan rektor egyébként ma közleményben tudatja, hogy a BBTE rektorátusa vizsgálja annak lehetőségét, hogy pert indítson azon személyek ellen, akik hamis adatokat közölnek és félretájékoztatnak az egyetemmel kapcsolatban. A közlemény szerint romániai és külföldi személyekről egyaránt szó van. Andrei Marga, az egyetem akadémiai tanácsának elnöke tegnap sajtótájlkoztatón jelentette be száéndékát, hogy pert indítson Kertész Imre ellen, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikk kapcsán.
A cikk, amely a Bolyai Kezdeményező Bizottság akciójáról számol be, amelynek keretében rangos tudósok támogatását szerezték meg az önálló magyar egyetem ügyében, nem a Nobel-díjas író tollából származik, az ő nevét a szerző, Reinhard Olt emelte ki a Ceausescus Lehranstalt (Ceausescu tanintézete) című cikk alcímében (Kertész Imre tiltakozik a kolozsvári román állami egyetem ellen), mint a levelet aláíró 79 tudós közül az egyik legismertebbet. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak