A BBTE vezetősége Kolozsvárra hívja a BKB-levél aláíróit
2006. március 07. 11:39, utolsó frissítés: 11:39
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem minden olyan jeles személyiséget meghív Kolozsvárra, aki aláírta a Bolyai Kezdeményező Bizottság nyílt levelét. A Rektori Hivatal és az Akadémiai Tanács azért hívja meg ezeket a személyiségeket, mert – mint a közleményben áll – olyan nyílt levelet írtak alá, amely az egyetem működésére és szerkezetére vonatkozó adatokat tartalmazott, ezeket pedig nem ismerik az aláírók.
Éppen ezért a BBTE vezetősége úgy döntött, hivatalos meghívókat küld szét, amelyben arra kérik a személyiségeket, a nekik megfelelő időpontban látogassanak el Kolozsvárra, és nézzék meg, hogyan működik az egyetem. Ezzel párhuzamosan a nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettest, Ştefan Olteant bízták meg azzal, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem információs anyagait tartalmazó postai küldeményeket adjon fel a nyílt levelet aláíró személyiségek címére. (úmsz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak