2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kompromisszumos megoldás született a Lorántffy-sportpálya ügyében

2006. március 08. 12:50, utolsó frissítés: 12:50

Szabadidőközponttá alakítják a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumtól elkobzott sportpályát – jelentette be tegnap Petru Filip polgármester. A vitatott területet a tanács tavaly májusban a Szentháromság ortodox parókiának adta, s ezáltal az iskola sportpálya nélkül maradt, ami több hónapos konfliktust szült a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az önkormányzat, illetve az ortodox fél között. "Úgy próbáljuk megoldani az ügyet, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon" – fogalmazott a polgármester a két felekezet közötti nézeteltérésekre utalva.


A terv szerint a sportpályát délelőtt a lorántffys diákok, délután pedig a környékbeli gyerekek használhatnák – közli az Új magyar szó. A városháza szakemberei már dolgoznak a szabadidőközpont tervén, mely szerint a pályát kapukkal és öltözőkkel szerelnék fel. A projektet mindkét féllel ismertetik, s az ortodox pópa azon kérését is figyelembe veszik, hogy a területet egy fallal válasszák el a templomtól, hogy a gyerekek ne zavarják az ottani tevékenységet. A szabadidőközpont terve várhatóan az e havi tanácsülésen kerül a döntéshozó testület elé jóváhagyásra. (úmsz)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS