Mégsem pörgött fel a kisebbségi törvény vitája: ma se volt kvórum
2006. március 14. 17:34, utolsó frissítés: 17:34
Bár péntekre kellett volna közös jelentésben állást foglalnia a kisebbségi törvényről a három alapfokon megkeresett képviselőházi bizottságnak – jogi, emberi jogi és tanügyi testületek –, a honatyák ma sem gyűltek össze a döntéshozáshoz szükséges létszámban.
A három testület együttesen döntésképes lett volna ugyan, viszont valamennyi bizottságban meg kellett volna lennie a kvórumnak. Erre hivatkozva oszlatta fel az ülést a nagy-romániás ülésvezető.
„Most két variáns marad: vagy a képviselőház állandó bizottsága jelentés nélkül a plénum napirendjére tűzi a kisebbségi törvényt, vagy késve készül el a közös jelentés” – fejtette ki a Transindexnek Máté András Levente RMDSZ-es képviselő. Mint mondta, jövő kedden ismét összeülnek a bizottságok, hogy folytassák a jogszabály cikkelyenkénti megvitatását.
Márton Árpád , az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy akár évekig is elhúzódhat a bizottsági vita, ha addig nem kerül az alsóház napirendjére a törvénytervezet. Viszont, tette hozzá, akár egyetlen nap alatt is elfogadhatja a ház a jogszabályt.
Szerinte ugyanakkor az lenne az igazi szankció a jelentés késlekedésére, ha a plénum előtt kellene cikkelyenként megvitatni a kisebbségi törvényt, és „nem 63, hanem 263 képviselőnek” kellene szavaznia valamennyi módosító javaslatról is.
A döntéshozatalhoz szükség létszám hiánya kapcsán Márton leszögezte, miután tegnap este a koalíciós pártok vezetőinek sikerült megállapodniuk a jogszabálytervezet szövegében, a közeljövőben abban is meg kell állapodniuk, hogy a jelenlét is legyen meg a következő bizottsági üléseken.
Kérdésünkre, hogy a teljes szövegtervezet kapcsán egységes álláspontra helyezkedett-e a koalíció, a frakcióvezető elmondta: még nem sikerült a törvénytervezet egészét megvitatniuk, viszont már az első 15 cikkelyt – amelyek főként meghatározásokat tartalmaznak – valamennyi alakulat elfogadhatónak tartja.
Mint mondta, ha ma meg lett volna a kvórum, akkor minden bizonnyal el is fogadták volna mind a 15 szakaszt. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak