Elkészült a magyar kormányprogram
2002. május 22. 10:25, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47
Magyarországon várhatóan jövő hétfőn alakul meg az új kormány. A hét végén véglegessé vált kormányprogram tételesen rögzíti Medgyessy Péter első száz napra vállalt ígéreteinek teljesítését, valamint a 2006-ig szóló legfontosabb feladatokat. A program, többek közt azzal is számol, hogy szükség lesz egy új alkotmányra, ezért haladéktalanul tárgyalást kezd a parlamenti ellenzékkel az alkotmányozásra vonatkozó álláspontok tisztázása miatt.
Amint azt a dokumentumban is megfogalmazták, a szociáldemokraták felelősséget éreznek a határon túli magyarságért, annak szülőföldjén való boldogulásáért. Bevallásuk szerint, politikai és erkölcsi kötelességüknek tekintik ezek támogatását, ezért a kedvezménytörvény végrehajtásán munkálkodnak. Ugyanakkor, korábbi véleményükhöz hűen, még mindig szükségesnek tartják az Orbán-Nastase megállapodás felülvizsgálatát. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak