Szász: "Markó nem tudhatja, miről beszéltem az államfővel"
2006. március 20. 11:15, utolsó frissítés: 11:48
Szász Jenő a Magyar Rádiónak úgy reagált Markó Béla vádjaira – a politikus megalkuvónak nevezte az udvarhelyi polgármestert –, hogy az RMDSZ elnöke nem tudhatja, miről beszélt ő a román államfővel. Bukarestben két órán át, a március 16-i székelyudvarhelyi elnöki látogatás során pedig három és fél órát csak szűk körben, bizalmasan tárgyalt Traian Băsescuval.
A többi között éppen az erdélyi és a székelyföldi magyarság autonómia-törekvéseiről beszéltek – mondta Szász Jenő, válaszolva arra a vádra, hogy szóba sem került az autonómia kérdése az államfővel való találkozón. Az MPSZ elnöke kijelentette: más kérdés az, hogy egyik pillanatról a másikra, de egy-két hét alatt sem tudta megoldani azt, amit az RMDSZ 16 év alatt elmulasztott.
Szerinte az Iliescu és a Năstase vezette korábbi kormányerővel, a szociáldemokrata párttal a párbeszéd inkább üzleti ügyekről szólt, de most új fejezet nyílt a magyar-román dialógusban új, őszinte szereplőkkel. Ez az áttörés véleménye szerint a március 15-i székely nagygyűlés és a román államfővel való tárgyalások következménye.
Az RMDSZ-nek észre kellene vennie, hogy nincs egypártrendszer és más is létezik a politikai porondon – mondta a Magyar Rádiónak Szász Jenő, aki éppen ezért arra kéri Markó Bélát, látogasson el ő is Székelyudvarhelyre: szívesen és nagy tisztelettel fogadná – ígéri. Az RMDSZ-nek ott volna a helye az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség mellett az autonómia ügyének közös frontján – nyilatkozta Szász. (mro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak