Udvarhely: továbbra sem szavazták meg a pedagógusok bérét
2006. március 20. 16:18, utolsó frissítés: 16:18
Két lehetőség van a székelyudvarhelyi pedagógusok bérhelyzetének megoldására – jelentette be a hét végén egy sajtótájékoztatón Borbáth István, a helyi önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője, miután pénteken sem vettek részt az RMDSZ-frakció által összehívott rendkívüli tanácsülésen a Népi Akció (AP) színeiben megválasztott képviselők.
Borbáth István szerint az egyik megoldás az lenne, ha sikerülne egy törvényes költségvetést elfogadni – idézi a tanácsost az Új Magyar Szó. A másik lehetőség, hogy a Bondor István megyei főtanfelügyelő javasolta átcsoportosítás mellett döntenek, azaz a költségvetésből befolyó összeget, a tanárok bérét a tanfelügyelőség hatáskörébe helyezik, de így megszűnik a helyi hatóság önrendelkezése. Borbáth István elmondta, a héten újabb rendkívüli tanácsülést hív össze az RMDSZ-frakció.
Az AP színeiben bejutott tanácstagok sértődöttségük miatt nem vesznek részt az RMDSZ-frakció által összehívott rendkívüli üléseken, ugyanis az RMDSZ-es tagok korábban feljelentették őket, mert megítélésük szerint törvénytelen határozatokat hoztak – mondta Szász Jenő polgármester, aki az ÚMSZ szerint hivatlanul érkezett sajtótájékoztatóra.
A székelyudvarhelyi önkormányzat november óta döntésképtelen, a városnak most sincs költségvetése. Így a tanügyi keretet sem hagyták jóvá, ezért két hete késik a pedagógusok fizetése. Az utóbbi tanácsülések minden alkalommal a kvórum hiánya miatt hiúsultak meg. (úmsz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak