Betörték a hétvégén Tőkés László dolgozószobájának ablakát
2006. március 20. 17:15, utolsó frissítés: 17:15
„Háromnegyed tizenkettő körül értem haza, és egyből az irodámba mentem. Üvegcserepek voltak a földön, a duplaablakot zúzták be egy jókora kővel. Szerencsére egyik gyermekem sem tartózkodott a szobában” – nyilatkozta Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a Reggeli újságnak. Mint mondta, dolgozószobája ablakát törték be, amíg ő nem volt otthon.
Tőkés László azonnal értesítette a rendőrséget. A járőrök pedig úgy ítélték meg, nem egyszerű betörési kísérletről vagy gyerekcsínyről van szó, hanem „etnikai háborúskodást” láttak a történtek mögött.
„A napnál is világosabb, hogy nem véletlenül törték be az ablakot. Csak üzenetnek szánták, de akár tragikus vége is lehetett volna a történetnek, mert ha ez az éles betondarab valakit fejbe talál, annak vége!” – fejtette ki a rendőr.
Tőkés László ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, a rendőrök rögzítették a püspök és felesége vallomását. (reggeli újság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak