A világ egyik legmodernebb China Town-ja épül Bukarestben
2006. március 21. 14:53, utolsó frissítés: 14:53
A nyugati világvárosok kínai negyedeihez hasonlóan Bukarest északkeleti, Colentina negyedének közelében China Town építése kezdődött, amelyet európai jelentőségű kereskedelmi központtá akarnak fejleszteni. A bukaresti kínai negyed a tervek szerint 2008 végére készül el.
Banii noştri gazdasági magazin cikke szerint a kínaiak – akik jelenleg is többnyire a Colentinában élnek – 80 hektáros területet kapnak, amelyen mintegy 3 ezer kínai bevándorlónak létesítenek kereskedelmi, üzleti és lakóterületet.
A China Town 100 millió eurós befektetés lesz, ennek 10 százaléka közvetlenül az infrastruktúrába áramlik. A kivitelezést a romániai Niro Group cégcsoport vállalta fel.
A tervek szerint a China Town-ban a jelenlegi üzletközpont mellé egy sokkal nagyobban húznak fel, amely által az üzlethelyiségek száma a jelenlegi 1700-ról eléri majd a 4 ezret. Továbbá egy 16-20 emeletes üzletházat is építenek, valamint 12 tömbházat, amelyekben várhatóan mintegy 700 lakrész kap helyet.
Nem lesz azonban olcsó mulatság a panellakások megvásárlása, a mintegy 100 négyzetméteres lakrész ára várhatóan eléri majd a 100 ezer eurót.
A kínai negyed építése pedig máris megugrasztotta a Colentina negyed telekárait, egy négyzetméternyi földterület ára eléri immár a 100 eurót.
A magazin szerint Bukarest a negyed kiépülését követően a világ egyik legmodernebb China Town-jával dicsekedhet majd a sydney-i, torontói és dubai mellett. (banii noştri, mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak