2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Túltelítettek és a minimális európai előírásoknak sem felelnek meg a romániai börtönök

2006. március 28. 10:27, utolsó frissítés: 10:28

A romániai börtönök kétharmadában a minimális európai előírások sem teljesülnek. Hely- és személyzet-hiány valamint higiéniai problémák jellemzik a helyzetet.


A Bukarest közelében levő zsilávai börtönben élnek a legrosszabb körülmények között a rabok – nyilatkozta hírügynökségeknek a fogházakat felügyelő hivatal volt igazgatója, akinek nemrég járt le a mandátuma. Marius Iacob tájékoztatása szerint a zsilávai fegyház már 140%-osan telített, egyes termekben 50-60 rabot is tartanak, régiek az épületek, a felszerelés is elavult, kívánnivalót hagy maga után az ivóvíz minősége, az ételek készítésének sincsenek meg a szükséges higiéniai feltételei.

A volt igazgató állítása szerint a romániai börtönök nagy részében az 1970-es évekre jellemző állapotok uralkodnak, többségükben naponta csak fél órás sétát tudnak biztosítani az elítélteknek, helyszűke és személyzet hiánya miatt közös szabadidős programokat sem tudnak szervezni.

Sok helyen egy ágy jut két elítéltre, és mindössze heti egy fürdésre van lehetőség. Ezer elítéltre egy – jobb esetben két – pszichológus jut, és szintén kevés a szociális munkások száma.

A börtönök alig 30%-a felel meg a minimális európai elvárásoknak, vagyis, hogy mindenkinek jusson ágy és legkevesebb hat köbméternyi légtér, valamint megfelelő étkezési körülmények és legalább heti két fürdési lehetőség – állítja Iacob.

A volt igazgató – jelenleg bukaresti ügyész – azonban azt állítja, hogy az utóbbi időben a túlzsúfoltságot sikerült valamennyire csökkenteni az országos 240%-os telítettségről 104%-ra. Megjegyezte: a kiskorúaknak szánt központokban nem ennyire rossz a helyzet, ott a helyek alig 40%-a van elfoglalva. (uno.hu)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS