PSD-PD-PRM: megfúrták a kormány jelöltjét a CNSAS-ban
2006. március 28. 16:20, utolsó frissítés: 18:19
Nem várt fordulatot vett ma a Securitate Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS) elnökválasztása: miután úgy tűnt, biztosan Ticu Dumitrescu – a szekus dossziék nyilvánosság elé tárásáról szóló törvénytervezet kidolgozója – lesz az intézmény vezetője, a testület végül Corneliu Turianut, a demokraták jelöltjét választotta vezetőül. A PD által a testületbe beválasztott küldöttek mellett a nagy-romániások és a szociáldemokraták szavaztak Turianura.
Minden funkcióra két jelölt volt – számolt be a Transindexnek Csendes László, a CNSAS RMDSZ-es tagja a mai szavazásról, ahol a tagok a testület elnökét, alelnökét és titkárát választották meg. Mindhárom esetben 6-5-ös eredmény született, a PD jelöltjét, Turianut választották elnöknek, a szintén PD-s Dan Lazeát alelnöknek, és a PRM-s Constantin Buchetet titkárnak – ez az a funkció, amelynek betöltésére Csendes volt a másik jelölt.
>> A liberálisok Corneliu Turianu új CNSAS-elnök visszahívását követelik
>> PD-PSD: nincs politikai jelentősége a CNSAS-ban leadott szavazatnak
Az RMDSZ jelöltje elmondta: a leadott szavazatok alapján mindhárom győztesre ugyanazok a tagok szavaztak. Csendes egyetért Ticu Dumitrescuval, aki a Realitatea Tv-nek azt nyilatkozta, hogy valószínűleg az alelnöknek választott Lazea is a koalíciós jelöltek ellenében szavazott. Csendes úgy tudja, hogy Ticu Dumitrescu mellett Lazea is lemondott a szavazás után, és így jelenleg 11 helyett kilenc tagja van a testületnek, amelynek alelnöke sincs.
Ticu Dumitrescut a kormány jelölte a CNSAS-ba, azonban a D. A. Szövetség s egyben a kormánykoalíciós pártok is támogatásukról biztosították.
Miután nem választották meg a Securitate Irattárát Átvilágító Bizottság elnökévé, Ticu Dumitrescu rögtönzött sajtótájékoztató keretében be is jelentette lemondását. Mint mondta, nem kíván csak egyszerű tagként tevékenykedni a testületben.
„Bepánikoltak a titkosszolgálatok" – szögezte le a szavazás kimenetele kapcsán Dumitrescu, hozzátéve: „Traian Băsescu elnök és Emil Boc találták ki ezt a Turianut. A mesterkedést fentről irányították”.
„Szégyellje magát, Boc úr, mivel a nekem tett ígéretének
ellentmondva cselekedett” – fejtette ki. Majd újságírói kérdésre – hogy szerinte Băsescunak is köze van a „mesterkedéshez” – válaszolva elmondta, „nem hinném, hogy Boc bármit is tenne utasítás nélkül”.
A szekus dossziék nyilvánosság elé tárásáról szóló törvénytervezet kidolgozója ugyanakkor azt fájlalja a legjobban, hogy Turianu elnökségével csak a dossziék „morzsáihoz” férhetnek majd hozzá az érdeklődők.
„Félek, hogy még ma sincs politikai akarat a volt szekusok kilétének a felfedésére” – sommázott. Több liberális párti politikus is Băsescuban látja a történtek mozgatóját. (hírszerk., realitatea tv, hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak