Chomskyt magyar barátai győzték meg a Bolyai-petíció aláírására
2006. március 29. 10:31, utolsó frissítés: 11:01
„A petícióban foglaltak önmagukért beszélnek – az egyetem fontossága kétségtelen egy nemzeti közösség számára" – nyilatkozta Noam Chomsky amerikai professzor az ÚMSZ-nek azzal kapcsolatban, hogy ő is aláírta a Bolyai Kezdeményező Bizottság petícióját az önálló Bolyai egyetemért. A világhírű filozófiaprofesszor elmondta, magyar barátai felvilágosították a romániai magyarság helyzetéről is, ezek után döntött úgy, hogy aláírja a nyílt levelet. (új magyar szó)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak