Romániai átlagfelfogás: inkább szegény, mint gazdag
2006. március 29. 17:55, utolsó frissítés: 17:55
A romániai polgárok nagytöbbsége inkább a szerény, de stabil és előrelátható életet helyezi előtérbe, mintsem gazdag szeretne lenni, ami ugyanis szerintük egyáltalán nem nyújt stabilitást – derül ki az Insomar ma közzétett felméréséből.
„A kockázatvállalás kultúrája a román társadalomban még a jövő zenéje” – vonták le a következtetést a felmérés elemzői.
A közvélemény-kutatásból ugyanis többek között arra is fény derül, hogy a romániai lakosság zöme inkább banki letétbe helyezi megtakarított pénzét, mintsem ebből részvényeket, kötvényeket vásárolna, azaz a tőzsdén próbálná kamatoztatni pénzét.
Ugyanakkor sokan még mindig úgy gondolják, hogy az állami szektor biztosabb megélhetést nyújt, mint a magáncég-alapítás.
Az Insomar társadalomkutatói arra hívják fel a figyelmet, hogy romániai állampolgárok tudatában a „kockázat” kifejezés egyáltalán nem kapcsolódik össze olyan fogalmakkal, mint az „esély”, „lehetőség” vagy éppen „szerencse”. Főként ezek ellenkezőjével látnak összefüggést, a „veszély”, a „fenyegetés” jut eszükbe a rizikóról.
A felmérést március 22-27. között végezte az Insomar közvélemény-kutató intézet. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak