Markó találkozott Orbánnal; az EPP támogatja Románia uniós csatlakozását
2006. március 30. 16:46, utolsó frissítés: 17:33
AZ RMDSZ kezdeményezésére bekerült az Európai Néppárt (EPP) kongresszusának alapdokumentuma, a Római Kiáltvány szövegébe, hogy az EPP támogatja Románia és Bulgária 2007-es belépését az Európai Unióba – mondta ma az MTI-nek Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki maga is részt vesz a földrész konzervatív pártjait tömörítő szervezet római kongresszusán, s ott Orbán Viktorral is találkozott.
Jelen pillanatban három romániai párt van jelen a római eseményen. Az RMDSZ mellett a Kereszténydemokrata Néppárt (PPCD – a volt PNTCD) van jelen teljes jogú tagként, de képviselteti magát a Demokrata Párt (PD) is, egyelőre csak megfigyelői státusban. A fórumon nem tűzik napirendre a PD teljes jogú tagként való felvételét. Markó egyébként korábbi nyilatkozataiban többször is jelezte a PD nacionalista retorikájára célozva, hogy a párt teljes jogú európai néppárti taggá válásában az RMDSZ-nek is szava van.
Az RMDSZ küldöttsége megbeszéléseket folytatott az EPP vezetőivel, több találkozón, véleménycserén vett részt. Markó Béla találkozott Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is, akit az EPP ismét alelnöknek jelölt a tisztújító kongresszuson. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak