“Hiteltelenné teszi a CNSAS-t a PRM-s vezetőségi tag”
2006. március 30. 17:12, utolsó frissítés: 17:12
Mindenképpen Constantin Ticu Dumitrescunak kellett volna a CNSAS elnökévé válnia – nyilatkozta az MTI-nek az Európai Néppárt római kongresszusán tartózkodó Markó Béla. Ticu Dumitrescu volt a Securitate-dokumentumokhoz való hozzáférésért folytatott küzdelem kezdeményezője, személye egyben ennek az ügynek a szimbóluma is – emlékeztetett a politikus, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ is Dumitrescut támogatta.
Az RMDSZ súlyosnak tartja, hogy a Nagy-Románia Párt képviselőit beengedték az átvilágító bizottság vezetőségébe – hangoztatta Markó, aki szerint ez a tény hiteltelenné teheti az egész testület munkáját. A demokratáknak Markó szerint meg kellene változtatniuk magatartásukat ezekben a kérdésekben, mert – mint fogalmazott – európai szinten is gondjuk lehet emiatt. Ismeretes: az RMDSZ jelöltje, Csendes László helyett a PRM által javasolt Constantin Buchetet választotta meg a testület, a PRM, a PSD és a PD voksaival. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak