Boc felelősségvállalással fogadtatná el az átvilágítási törvényt
2006. április 03. 12:06, utolsó frissítés: 12:06
A parlament előtti felelősségvállalással fogadtatná el a Demokrata Párt az átvilágítási törvénytervezetet, ezért a párt elnöke, Emil Boc a hét végén erre vonatkozó kérést fogalmazott meg a D. A. Szövetséggel és a koalícióval szemben. Boc szerint ez bizalmatlansági indítvány benyújtását provokálja majd ki azok részéről, akik nem akarják a jogszabályt.
A koalícióban újabb konfliktust akarnak gerjeszteni a demokraták – ezzel magyarázzák a konzervatívok Boc bejelentését. Sabin Cutaş, a PC ügyvezető elnöke szerint a koalícióban létezik politikai akarat a törvény elfogadására, ezért a koalíció érvényesítheti akaratát a parlamentben.
Az RMDSZ korábban már többször sérelmezte, hogy kormányzati felelősségvállalással, sürgösségi rendeletekkel és hasonló módszerekkel kerüli meg a kormány a parlamentet. (szabadság/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak