Béke a D. A: Szövetségben: megállapodtak, 2008-ig együtt maradnak
2006. április 11. 11:07, utolsó frissítés: 11:07
A liberális és a demokrata párt vezetői megállapodtak, legalább 2008-ig együtt maradnak a D. A. Szövetségben – számol be a tegnap esti egyeztetésről a Realitatea Tv. Akkor jár le ugyanis a 2004-es választási kampányban megkötött együttműködési egyezmény.
Adriean Videanu, a liberális-demokrata pártszövetség szóvivője a találkozó után közölte, a két alakulat elnöksége egyben azt is leszögezte, hogy a felmerülő problémákat a szövetségen belül oldják meg. Ezentúl szankció vár azokra a politikusokra, akik nyilatkozataikkal vagy attitűdjükkel ártanak a szövetség imázsának. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak