MSZP-SZDSZ: megszületett a koalíció
2002. május 27. 08:19, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Az MSZP és az SZDSZ vezetői vasárnap aláírták a két párt közti koalíciós megállapodást a Magyar Tudományos Akadémia épületében. Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta: azért fontos a koalíciós megállapodás létrejötte, mert ez lehetővé teszi a közösen megfogalmazott program megvalósítását. Elmondta, hogy a programnak három csomópontja van: a jóléti rendszerváltás megteremtése, a modernizáció, valamint a demokratikus intézmények megerősítése. Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök jelezte, hogy az SZDSZ küldöttgyűlése felhatalmazást adott a koalíciós szerződés aláírására, ezzel minden feltétel adottá vált az új kormány hétfői megalakulásához és a demokratikus koalíció munkájának megkezdéséhez. Medgyessy Péter és Kuncze Gábor elmondta: a dokumentum teljes tartalmát nyilvánosságra hozták, annak nincs titkos záradéka. (mti)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak