Kötelező ingatlanbiztosítás: a biztosítótársaságok attól tartanak, nem tudnak majd mindenkit kárpótolni
2006. április 14. 12:02, utolsó frissítés: 12:03
Nem lesz túl jövedelmező a biztosítótársaságok számára a kötelező ingatlanbiztosítás – ismerik el a biztosítótársaságok vezetői. Az Adevărul című országos napilap mai lapszámában közölt összeállításból ugyanis kiderül, a társaságok vezetői attól tartanak, hogy egy nagyobb méretű természeti katasztrófa estén nem tudnának kárpótolni valamennyi ügyfelet a rendelkezésükre álló pénzalapból. Ugyanakkor úgy vélik, ki kell várni, amíg kumulálódnak a befolyó összegek.
A Világbank nemrég közzétett tanulmánya szerint egy nagyobb intenzitású földrengés országos szinten mintegy 17 milliárd dolláros károkat okozna.
Mivel a biztosítótársaságok rövid időn belül nem tudnának valamennyi ügyfelet kárpótolni, a kormány a szerdán elfogadott rendeletben azt is megfogalmazta, hogy egy országos viszontbiztosító társaságot kell létrehozni. Ezt a viszontbiztosítót részvénytársaságként képzelik el, amelyhez valamennyi biztosítótársaság hozzájárulhatna, amelyeknek megvan a Biztosítótársaságokat Felügyelő Tanács (CSA) engedélye.
A szerdán elfogadott kormányrendelet értelmében minden magán és jogi személynek évi 20 euró értékű kötelező ingatlanbiztosítást kell fizetnie. A biztosítás földrengések, földcsuszamlások és árvizek estén jelent majd kárpótlást, a maximális kárpótlás azonban nem lehet több egy ingatlanra, mint 20 ezer euró. (adevărul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak