Csökkent mára virradóra a Duna vízhozama. Eddig legalább 3000 embert telepítettek ki
2006. április 18. 10:33, utolsó frissítés: 10:33
Legalább háromezer embert telepítettek ki a Duna áradása miatt Romániában. Az evakuációt azután rendelték el, hogy átszakadt egy gát és két település víz alá került.
Az illetékesek elképzelhetőnek tartják, hogy az evakuált emberek száma elérheti a tízezret is. Hírforrások szerint azonban mára virradóra csökkent a Duna vízhozama. A hidrológiai intézet arról számolt be, hogy a Szerbiából érkező folyó másodpercenként már csak 15 500 köbméter vizet szállít, az eddigi 16 000 köbméter helyett
Dunán nagyon súlyossá vált a helyzet, de a mostani árvízkárok elmaradnak a tavalyiaktól – összegezte tegnap a belügyminiszter a dunai árvíz által sújtott vidékeken szerzett legfrissebb tapasztalatait.
Hétvégi terepszemléjét követően Vasile Blaga úgy nyilatkozott, a folyam- menti 12 megyében "nagyon súlyos a helyzet". Ennek ellenére - legalábbis a pillanatnyi becslések szerint - a dunai árvíz okozta károk nem lesznek akkorák, mint amekkorák a tavalyi országos árvizek nyomán keletkeztek - tette hozzá.
Pillanatnyilag legsúlyosabb a helyzet az olténiai megyékben. Dolj megyében például, ahol helyenként tíz kilométerre "szélesedett" a folyam, tízezer ember kimenekítésével számolnak a helyhatósági szervek. Itt ugyanis több falut körülzárt és részben már el is öntött az árvíz, miután a Duna néhány helyen áttörte a védőgátakat.
Hétfő déli helyszíni jelentések szerint itt és az Al-Duna menti dobrudzsai vidékeken - Konstanca és Tulcea megyékben - már több ezer személyt kellett kimenekíteni teherautókkal, csónakkal, helikopterrel az elárasztott vagy a víz által fenyegetett otthonaikból. Lakóházak, gazdasági épületek és kisebb-nagyobb ipari létesítmények ezrei kerültek víz alá, az összeomlott lakóházak száma közelíti a százötvenet.
A vízügyi szakemberek körülbelül két hétig elhúzódó, lassan levonuló árhullámmal számolnak. Ez azért rendkívül veszélyes, mert az irdatlan víztömeg nagyon könnyen elsöpörheti a gátakat. Ezeknek még a karbantartásáról sem gondoskodtak sok helyen már évtizedek óta - állítják kommentátorok.
Bukaresti lapok hasábjain és médiacsatornákon megszólaló szakemberek és véleményformálók hangoztatják: "természetellenes" gátak és védművek toldozgatása-foltozgatása és újabbak tervezése helyett jobb lenne visszaállítani a Duna-menti tájakon az "egykori természetes állapotokat" – a folyam menti tavas-mocsaras övezeteket. Ezekben az övezetekben ugyanis a spontán vízi növényzet és haltenyésztés több hasznot hajthat, mint a nagy beruházást igénylő növénytermesztés vagy állattenyésztés hozama. (mti/hir tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak