2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Dunai áradások: közel 5000 személyt telepítettek ki

2006. április 18. 16:58, utolsó frissítés: 16:58

Csaknem ötezer embert kellett eddig 119 településéről kiköltöztetni otthonából a dunai áradások miatt a romániai szakaszon – tájékoztatta a sajtót ma Vasile Blaga belügyminiszter, aki személyesen utazott helikopterrel a legsúlyosabb helyzetben lévő területek megszemlélésére Dolj megyébe.


A tárcavezető elmondta: a dunai áradás eddig az ország tizenhárom megyéjét érintette, 119 települést kellett evakuálni, 4 734 embert kellett kiköltöztetni otthonából.

Barca, Bechet és Segarcea körzetében uralkodik a legválságosabb állapot, a csendőrök és a tűzoltók a védőgát felépítésén fáradoznak. Dolj megyében egyébként Bistret, Dunareni, Macesul de Jos és Gighera városok körzetében – ahol kilenc falu helyezkedik el mintegy tízezer lakossal – a hatóságok már megtették az evakuálások előkészületeit.

Kevésbé vigasztalta az érintetteket a jó hír, miszerint a Duna vízhozama csökkenőben van azon a részen, ahol belép Románia területére, a déli órákban e hozam másodpercenként 15 400 köbméter volt. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS