2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Irán zsarolja a Renault céget a Logan-gyár kapcsán

2006. április 19. 13:13, utolsó frissítés: 13:13

Mahmúd Ahmadinezsád nyíltan nyugatellenes politikája az autógyártást is elérte. Irán ipari és bányaügyi minisztere egy tollvonással felfüggesztette a Dacia/Renault Logan gyártásának előkészítését, hogy nyomást gyakoroljon a francia cégre.


A hivatalos közlemény szerint azért állították le a munkálatokat, hogy a Renault vezetése megfontolhasson egy iráni javaslatot. A gyakorlatban egyszerű zsarolás folyik: az iráni kormány azt szeretné, hogy a franciák átengedjék nekik exportpiacaik egy részének ellenőrzését, azaz az Iránban összeszerelt Loganok forgalmazásából származó haszon egy jelentős része az államhoz kerüljön.

A Renault így meglehetősen kellemetlen helyzetbe került, hiszen a gyártósorok gyakorlatilag készen vannak, a termelésnek pedig még az idén meg kellene indulnia. Ráadásul az iráni Renault Pars vegyes vállalatot afféle regionális központnak szánták, ahol már a kezdetektől mintegy évi 150 ezer autót szerettek volna előállítani, de az üzemet úgy építették fel, hogy az elvileg akár félmillió Logan előállítására is alkalmas legyen.

Ha a Renault nem áll kötélnek, akkor a Közel-Keleten akár éveket is csúszhat a Logan piaci bevezetése, sőt, még az is előfordulhat, hogy az irániak megpróbálják a meglevő gépek segítségével saját maguk gyártani a Logant. Így egyáltalán nem lehetetlen, hogy a Renault kénytelen lesz belemenni az irániak kedvezőtlen feltételeibe, és lenyelni, hogy a Logantól remélt haszon egy részét az iráni állam tegye zsebre. (index)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS