Jövőre 200 euróval támogatják a fiatal házasokat
2006. április 19. 18:28, utolsó frissítés: 18:55
Kétszáz eurós kormánytámogatást kapnak január elsejétől a fiatal házasok – áll a Tăriceanu-kabinet által ma elfogadott, 2007-től érvénybe lépő kormányrendeletben.
A családalapítás támogatását célzó jogszabály azonban csakis azokra a fiatalokra vonatkozik majd, akik először kötnek házasságot, és csakis abban az esetben igényelhető, ha mindkét fél román állampolgár. Ugyanakkor a házasságot kötelező módon Románia területén kell megkötni, kivételt csupán a román állam külföldi nagykövetségein megkötött frigyek képezhetnek.
Az anyagi támogatási kérelmet a házasságkötés után legtöbb 60 nappal kell majd benyújtani az illetékes helyi lakosságnyilvántartási hivatalhoz. A kérés iktatása után legtöbb öt nappal a helyi polgármester írásban foglal állást azzal kapcsolatosan, hogy a fiatal házasok valóban jogosultak-e a támogatásra. A pénzösszeget pedig legkésőbb az igénylés utáni 30. napok megkapja a család. Az összeg után ugyanakkor nem kell majd adót fizetni.
A családügyi tárca közlése szerint a 2007-es évre 50 millió erős lejt különítenek el erre a célra, ami körülbelül 65 ezer család támogatására elég. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak