IMF: közel 2%-kal fogja meghaladni a várakozásokat az éves infláció
2006. április 20. 13:10, utolsó frissítés: 13:10
Sem a gazdasági növekedésre, sem az infláció szintjére vonatkozó célkitűzéseit nem fogja idén megvalósítani Románia – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ma közzétett jelentésében.
Az IMF szakértői szerint ugyanis a gazdasági növekedés 5,2%-os lesz, ami ugyan jóval meghaladja a 2005-ös 4,1%-ot, de nem éri el a célkitűzésként megjelölt 6%-ot. A legtöbb 6%-os éves infláció sem valósítható meg, a valutaalap szerint a pénzhígulás megközelíti majd 2006 végére a 8%-ot.
Az IMF szakértői az első negyedévi pénzügyi mutatók alapján jutottak erre a következtésre, szerintük a hitelek számának növekedése, valamint a fizetések emelése nyomán az infláció a vártnál nagyobb mértékben fog növekedni.
Éppen ezért a valutaalap arra hívja fel a Tăriceanu-kabinet figyelmét, hogy korlátozza a fizetésemeléseket, és koncentráljon az üzleti környezet hatékonyabbá tételére, gyorsítsa fel a privatizációt, és tegye rugalmasabbá a munkapiacot. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak