A kisebbségek helyzetére figyelmezteti Rehnt Tabajdi és Szent-Iványi
2006. április 20. 17:13, utolsó frissítés: 17:13
Olli Rehn bővítési EU-biztoshoz írt közös levélben erősítette meg az Európai Parlament két magyar delegációvezetője, Tabajdi Csaba (MSZP) és Szent-Iványi István (SZDSZ), hogy kész támogatni Románia 2007. január 1-jén történő belépését abban az esetben, ha az Európai Bizottság májusban nyilvánosságra kerülő országjelentése is megerősíti felkészültségét a tagságra – közölte a két képviselő az MTI brüsszeli irodájával csütörtökön. Felhívták ugyanakkor Olli Rehn figyelmét több olyan problémára, amelyeknek megfelelő hangsúlyt kell kapniuk a bizottság készülő dokumentumában.
Románia többszöri ígérete ellenére a mai napig nem fogadta el a kisebbségekről szóló törvényt, amelyre pedig az Európai Parlament 2005. decemberi határozata is felszólította – derül ki a levélből. A létező kárpótlási törvény dacára a római katolikus, református és unitárius egyházaktól 1948-ban elkobzott vagyontárgyaknak eddig mindössze 3 százalékát juttatták vissza egykori tulajdonosaiknak – figyelmeztetnek az EU-képviselők.
A magyar nyelvű állami felsőoktatás helyzete ugyancsak problematikus Romániában. Bár a 2002-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 6,6%-a magyar nemzetiségű, a felsőoktatásban tanulóknak csak 4,4%-a magyar, és a hallgatóknak mindössze 1,6%-a tanulhat magyar nyelven. Olyan létfontosságú tárgyak, mint közgazdaságtan, mérnöki- és természettudományok, csak románul hallgathatók – állítják a közös levélben.
A képviselők szerint a közelmúlt balkáni konfliktusainak tanulsága szerint a nemzeti és etnikai kisebbségek problémáit a lehető leghamarabb megnyugtatóan rendezni kell. Ha Románia saját vállalásainak teljesítése érdekében nem tesz érdemi lépéseket, szavahihetőségét teszi kockára – vélik. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak