Német néppárti EP-képviselőkkel tárgyalt az RMDSZ
2006. április 24. 13:39, utolsó frissítés: 13:39
Kétoldalú megbeszélésekre került sor szombaton a német Kereszténydemokrata Unió és Keresztényszocialista Unió (CDU/CSU) európai parlamenti képviselői valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöksége és európai parlamenti megfigyelői között.
A német delegáció tagja volt: Hartmut Nassauer (CDU), Markus Ferber (CSU), Daniel Caspary (CDU), Michl Ebner (Dél-tiroli Néppárt), Alfred Gomolka (CDU) és Bernd Posselt (CSU). A Szövetség részéről jelen volt Takács Csaba ügyvezető elnök, Kelemen Atilla, Kónya Hamar Sándor és Szabó Károly európai parlamenti megfigyelők, Szép Gyula és Kovács Péter ügyvezető alelnökök.
Takács Csaba az RMDSZ-nek az ország uniós csatlakozása, a kisebbségek helyzetének folyamatos javítása érdekében tett erőfeszítéseiről tájékoztatta az EP képviselőit. Elmondta: fontos előrelépések történtek a kisebbségi jogok terén, viszont ezek további érvényesítése még számos feladatot ró a Szövetség és a román politikai élet szereplőire. Az RMDSZ ügyvezető elnöke a német képviselők segítségét kérte abban, hogy ne csak az Európai Unióban, hanem Romániában is valós esélyegyenlőség legyen az ország valamennyi állampolgára között.
Hartmut Nassauer elismerte, hogy a jelenlegi kormánykoalíció jelentős lépéseket tett Románia uniós csatlakozási feltételei teljesítésének folyamatában, viszont felhívta a figyelmet a közigazgatás és az igazságszolgáltatás további reformjának fontosságára. Tájékoztatta a Szövetség képviselőit arról is, hogy az Unió számára igen fontos a korrupció elleni harc, ennek eredményei lényegesek az ország európai felzárkózásában.
A német delegáció tagjainak arra a kérdésére, hogy milyen esélyeket látnak a szélsőséges nacionalizmus előretörésére, a Szövetség jelenlévő képviselői úgy vélték, hogy ez csak akkor jelenthet veszélyt, ha az ultranacionalista párt retorikáját a többi parlamenti párt hasonló diskurzussal erősíti.
Az EP kereszténydemokrata politikusai a kisebbségi törvény elfogadásának várható időpontja felől is érdeklődtek. A Szövetség képviselői leszögezték: az RMDSZ azt akarja, hogy még ebben a parlamenti ciklusban, azaz június végén sor kerüljön a kisebbségi törvény elfogadására, amely, mint mondták, a román demokrácia egyik lényeges fokmérője is. Továbbá elmondták: elvárják a Demokrata Párttól, hogy mint koalíciós partner, a saját kormánya által elfogadott változatot támogassa. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak