Visszavonta a prefektus az udvarhelyi tanácsot feloszlató rendeletét
2006. április 25. 17:06, utolsó frissítés: 17:06
A székelyudvarhelyi városi tanács feloszlatásáról szóló, két hete kiadott prefektusi rendelet visszavonásáról döntött Constantin Strujan. Hargita megye prefektusának szóvivője, Adrian Pãnescu szerint a döntés hátterében az áll, hogy megszűnt a feszült helyzet a városban.
A tanács már közel öt hónapja nem hozott egyetlen határozatot sem, így a város költségvetését sem fogadták el, de ezt a feloszlatás óta megtette Szász Jenő polgármester – így már nem áll fenn annak veszélye, hogy közel kétezer alkalmazott fizetés nélkül marad.
A városi tanácsban kilenc RMDSZ-es és kilenc “polgári frakciós” tanácsos van, mióta a tizedik RMDSZ-es visszalépett, és helyére nem neveztek ki új tanácsost. A prefektus feloszlatási rendeletét hét RMDSZ-es tanácsos is megtámadta a közigazgatási bíróságon. Ezt figyelembe véve a polgármesteri hivatal már a Strujan rendelet-visszavonása előtt összehívta a rendes havi tanácsülést csütörtökre – számolt be a Transindexnek Komoróczy Zsolt.
A polgármesteri hivatal szóvivője nem kívánta kommentálni a prefektus döntését, bár megjegyezte: furcsállják, ami történt, de tudomásul veszik. A szóvivő azzal kapcsolatban sem kívánt találgatásokba bocsátkozni, hogy ezúttal működőképes lesz-e a tanács. Ugyanakkor emlékeztetett: a tanácsban eddig minimális konszenzus sem volt, és nem látja, mitől lenne most garancia arra, hogy ezúttal jobban fog működni a testület. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak