Mégis együtt kívánnak működni a szociáldemokraták a nagy-romániásokkal
2006. május 08. 15:29, utolsó frissítés: 15:29
Az előzetes felháborodásnak ellentmondva, egyhangúlag fogadta ma el a Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó bizottsága, hogy parlamenti frakciójuk együttműködik a nagy-romániásokkal. Ennek érdekében már a napokban tárgyalóasztalhoz ül a két alakulat alsó- és felsőházi frakciója, és kidolgozzák az együttműködés feltételeit és körülményeit. Kimondott céljuk ugyanis, hogy erős és egységes ellenzékként lépjenek fel, és amennyiben lehetséges átvigyék a jelenlegi parlamenti ülésszak végéig benyújtandó bizalmatlansági indítványukat, és megbuktassák a Tăriceanu-kormányt.
Konkrétan protokollum aláírásáról azonban nem esett szó, csupán parlamenti együttműködésben állapodtak meg a szociáldemokraták. Az állandó bizottsági ülés után Ioan Rus szenátor elmondta, még nem tudni, hogy együttműködési szerződést írnak-e alá a nagy-romániásokkal vagy csupán „gentlemen agreement” keretében szavaznak közösen.
A PSD vezetősége ma arról is határozott, hogy vegyes, PSD-PRM szakértői csoportot hoznak létre, amelynek a fő feladata egy társadalmi és gazdasági témákat célzó bizalmatlansági indítvány kidolgozása lesz. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak