A BBTE-t érintő kritikus vélemények hátterét vizsgálta Kolozsváron Dobolyi Alexandra EP-képviselő
2006. május 09. 13:04, utolsó frissítés: 13:04
A lap újságírója szerint a képviselő látogatása valóban meglepetésként érte az egyetem vezetését. Andrei Marga, az akadémiai tanács elnöke mindössze annyit volt hajlandó közölni vonakodva, hogy a beszélgetésen a magyar nyelvű oktatásról tájékoztatták a képviselő asszonyt. „Szívesen látunk bárkit, aki ezzel kapcsolatosan szeretne tájékozódni" – magyarázta Marga.
Nagy László rektorhelyettes elmondta: a beszélgetésen a magyar oktatók képviselői is ismertették az egyetem és a magyar tagozat működésével kapcsolatos álláspontjukat. „Dobolyi Alexandra objektív tájékoztatást kapott a magyar tagozat autonómiájáról, döntési jogairól és a magyar diákok anyanyelvű oktatási lehetőségeiről" – magyarázta a rektorhelyettes, aki szerint elmondták azt is: az egyetem politikája szerint a diákok minden igényelt szakon tanulhatnak anyanyelvükön, és nem a BBTE-n múlik, hogy a magyar diákok számaránya a romániai magyar felsőoktatás egészében kisebb a romániai magyar lakosság arányához képest.
Ez annak tulajdonítható, hogy például a műszaki egyetemen és az agrártudományi egyetemen nincs magyar nyelvű oktatás.
Dobolyi Alexandra így foglalta össze a lapnak látogatása célját: „A romániai magyar nyelvű felsőoktatást rengetegen bírálják, azt próbáltam kideríteni, hogy mi igaz az egyetemet érintő kritikus véleményekből". Elmondta, egyelőre csak a BBTE vezetőségével volt alkalma találkozni, akiktől viszont megnyugtató képet kapott az intézményben zajló magyar nyelvű oktatásról. Hozzáfűzte: csak azt tette szóvá – amit a magyar külügyminisztérium is kifogásol –, hogy hiányoznak a magyar nyelvű feliratok a különböző karokon.
Mindenkinek módja van magyar nyelven tanulni – vonta le a következtetést Dobolyi Alexandra. Van ugyan egy-két kar, ahol hiányzik a magyar nyelvű oktatás, de ha már Kolozsváron több egyetem is van, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem is foglalkozhatna a mérnöki vagy agrártudományi képzéssel – fűzte hozzá.
A képviselő sajnálja, hogy a Sapientia-EMTE vezetőivel nem tudott találkozni, mint mondta, újabb látogatást tesz majd Kolozsváron. Ugyanezt válaszolta arra a kérdésre is, hogy találkozott-e az önálló magyar karok létrejöttét kérő egyetemi oktatókkal. „Ez mindössze informális találkozó volt, de még vissza szeretnék jönni, hogy ne tűnjek részrehajlónak" – magyarázta a Krónikának Dobolyi Alexandra. (krónika/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak