Dobolyi: egyetem-ügyben a megosztottság az igazi akadály
2006. május 11. 11:31, utolsó frissítés: 11:47
Mindaddig, míg a román vezetés a megosztottságot érzékeli a romániai magyar felsőoktatás berkeiben, az oszd meg és uralkodj elv alapján fog eljárni – erre hívta fel a figyelmet szerdán Dobolyi Alexandra szocialista európai parlamenti képviselő.
A politikus a Babes-Bolyai Tudományegyetemen járva hétfőn úgy nyilatkozott: a BBTE vezetőségétől megnyugtató képet kapott az intézményben zajló magyar nyelvű oktatásról, csak azt tette szóvá, hogy a különböző karokon hiányoznak a magyar nyelvű feliratok. Erre sajtóközleményben reagált a Bolyai Kezdeményező Bizottság. Bodó Barna elnök, Hantz Péter szóvivő, Kovács Lehel alelnök és Péntek Imre titkár szerint Dobolyit "a román egyetemi vezetőkkel kollaboráló magyar rektor-helyettesek" félrevezették.
A közlemény szerzői "felelőtlennek" minősítik a képviselő nyilatkozatát. Felhívják a figyelmet: az oktatók többsége által szorgalmazott magyar karok és tanszékek létrehozását az egyetem döntéshozó fórumai rendre elutasítják, az RMDSZ által kiharcolt, a magyar oktatásnak szánt állami különjuttatások is elvesznek az egyetem költségvetésében, mert a magyar tagozatnak nincs pénzügyi autonómiája.
Dobolyi Alexandra viszontválasza: Magyarország két éve, mióta az EU tagja, minden létező európai parlamenti plenáris felszólalásában szorgalmazta a román kormánynál a kisebbségi törvény mielőbbi meghozatalát, legutóbbi felszólalásában a kulturális autonómián kívül a felsőoktatás helyzetére külön is kitért.
Cáfolta, hogy kolozsvári látogatása meglepetésszerű lett volna, elmondta, hogy a BBTE legitim vezetése hívta meg őt. Mivel a programot meghívói állították össze – mondta – rövid tartózkodása során nem jutott mindenre és mindenkire ideje. Az ügyben érintett bármely fél meghívásának szívesen eleget tesz – mondta, a "felelőtlenség" vádjával kapcsolatban leszögezte: tárgyalópartnereit minden esetben felnőttként kezeli.
Dobolyi utalt arra, hogy Románia hivatalos álláspontja szerint a csatlakozásnak kívánnak mindent alárendelni, 2007. január 1. a cél. A hivatalos magyar szocialista álláspont értelmében – hangoztatta –, a határon túli magyar közösséget úgy lehet a legjobban támogatni, ha mindent megtesznek az ország csatlakozásának segítésére, hiszen így ugyanolyan európai uniós állampolgárok lesznek a külmagyar közösségek, mint a magyarországiak.
Ezekből következik, hogy csökken a nyomásgyakorlásra fennmaradó idő, uniós tagként azonban lesz lehetőség Romániát szankcionálni – mondta a képviselő. Szerinte a romániai magyar felsőoktatás ügyében a széthúzás helyett az összefogás, a decentralizálás helyett (forráshiányosság miatt) a centralizálás, a nacionalizálás helyett az internacionalizálás (EU tagság), a közös cél megfogalmazása a célravezető. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak