A "Reporters sans Frontieres" fellép a hazai újságírók védelmében
2002. május 31. 10:54, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47A "Reporters sans Frontieres" egy csütörtöki, Iliescunak és Nastasenak címzett levélben a román hatóságokat arra kéri, hogy hagyjanak fel a sajtó elleni támadásokkal. "Ez az erőszakos sajtó elleni kampány károsabb Románia imázsára nézve, mint a hazai és nemzetközi sajtóban közzétett anyagok a romániai helyzetről. Az RSF kommentárja a múlt napokban nagy port kavart "A Románia elleni támadások kivédésének stratégiája" című dokumentumra vonatkozik, azonban megemlíti Geoana külügyminiszter májusban megírt tiltakozó levelét a francia TV5-nek, valamint a honvédelmi miniszter által javasolt replikatörvény-tervezetet. "Az a tény, hogy a Honvédelmi Minisztérium ellenőrizni akarja a média reakcióit, csupán a megfigyelők fenntartásait erősíti azzal kapcsolatban, hogy Románia fel tud-e zárkózni az euro-atlanti szövetség szervezeteihez." -- áll a levélben. (mediafax)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak