Markó az országjelentésről: a pozitív értékelés a romániai magyarok érdeme is
2006. május 17. 17:52, utolsó frissítés: 17:52
„Rendkívül fontos pillanat, egyetértek mindazokkal, akik elégedettek az Európai Bizottság következtetéseivel. Bárki megállapíthatja, hogy a jelentésben méltányolják a fejlődést, és azt, hogy a kormánynak sikerült a 14 piros zászlóból tízet kiikatnia” – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke, oktatásért, művelődésért és európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán délelőtt a parlamentben, értékelve a május 16-i, Romániáról szóló országjelentést. Hozzátette: „nem hiszem, hogy racionálisan mérlegelve a dolgokat, ennél többet várhattunk volna.
Felszólalásában Markó Béla úgy vélte, a kormánypártiak kissé ünnepélyes szónoklatai, de az ellenzék „savanyú szőlőre” való célzásai helyett nekünk is le kell vonnunk a magunk következtetéseit: „Első sorban meg kell értenünk azt, hogy az Európai Uniós csatlakozás nem egyes kormányok, nem a pártok, vagy egyes személyek érdeme, hanem az egész társadalomé.” A szövetségi elnök szerint az eddigi akadozások ellenére a politikai szféra érdeme is ennek a célkitűzésnek a megvalósítása. Még az eurószkeptikusok is hozzájárultak az eredményhez, hiszen az általuk megfogalmazott kritika segített a követelmények teljesítésének folyamatában. „Ám mindenekelőtt az állampolgár érdeme, aki az elmúlt években tűrt és bízott abban, akárcsak ma, hogy rövidesen jobban fog élni.”
Markó Béla szerint nem büszkélkedhetünk azzal, hogy jelen pillanatban Románia helyzete Bulgáriához képest kedvezőbb, hiszen nemrég épp ennek fordítottjáról vélekedtek az EU-ban. Ez azt bizonyítja, hogy a dolgok még nem visszafordíthatatlanok, nem szabad azt hinnünk, hogy a kocka el van vetve. A vitákkal, a pártérdekek előtérbe helyezésével a csatlakozás pillanatának halasztását kockáztatjuk.
„Bízom abban, hogy a romániai magyarok érdeme is az eddig elért eredmény, ezért felelőtlenek azok, akik elítélik a többség-kisebbség párbeszédének hasznát és jelentőségét. Jelentős volt a magyar közösség hozzájárulása, akkor is, amikor a NATO vagy az Európai Unió Románia számára kedvező döntéseket hozott meg” – folytatta felszólalását a szövetségi elnök.
Markó emlékeztette a jelenlévőket, hogy a kisebbségi törvénytervezet szerepel ebben a jelentésben, sőt felhívta a fgyelmet arra is, hogy ma délelőtt a parlamenti frakcióvezetőkkel folytatott megbeszélésen a bővítési biztos kérte, hogy a pártok finanszírozásáról és a tisztségviselők erkölcsi tisztaságának kivizsgálásáról szóló tervezet mellett a következő jelentés előtt fogadják el a kisebbségi törvényt a parlamentben. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak