Verespatak: benyújtotta ma a környezetvédelmi hatástanulmányt a Gabriel
2006. május 18. 16:34, utolsó frissítés: 17:17
Beadta ma a kormánynak a március végére elkészített környezetvédelmi hatástanulmányát a Verespatakon aranybányát tervező kanadai Gabriel Resources cég. Ez a tanulmány a feltétele annak, hogy a kormány döntsön a kitermelés engedélyezéséről vagy megtagadásáról. A döntés hat hónapon belül várható, közölte ma a környezetvédelmi minisztérium. A bánya a legnagyobb európai külszíni aranybánya lenne.
A kanadai csoport elnök-vezérigazgatójának korábbi nyilatkozata szerint a vállalat arra számít, hogy az idei év első felében megkapják az engedélyt a munkálatok beindításához, és 2008 végén, 2009 elején már termelhet a bánya. Most Alan R. Hill elnök-vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy figyelembe vették az EU legújabb hulladékkezelési előírásait is.
A verespataki aranykitermelésre létrehozott Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) 80%-át a kanadai Gabriel Resources birtokolja, 20 százaléka a Minvest állami bányatársaság kezében van. A Gabriel Resources mögött az amerikai Newmont Gold Corporation áll, amely 2004-ben lett a kanadai cég részvényese. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak