Markó: a magyarbarát intézkedéseket csak egy erős koalícióban lehet megvalósítani
2006. május 22. 11:40, utolsó frissítés: 11:40
Önös pártérdekek miatt szétesni látszik a román kormánykoalíció, pedig a kormányprogram megvalósításának semmiféle komoly akadálya nem volt – fejtette ki a hétvégén Markó Béla RMDSZ-elnök Nagyváradon.
Mint mondta, a koalíción belüli mai helyzet kísértetiesen hasonlít a Demokratikus Konvenció (1996-2000) kormányzásának időszakára. A közös vonás szerinte az, hogy most is az önös pártérdekek látszanak felülkerekedni a közös koalíciós szempontokon.
Utalt arra, hogy ettől függetlenül a magyarok érdekképviseleti szervezetének számos nehézsége van ma e koalíció kebelében. Az RMDSZ-nek egyáltalán nem jó, hogy a koalíció ilyen gyenge. Ugyanis számos magyarbarát intézkedést csak egy erős koalíció keretein belül lehet megvalósítani, egy gyenge koalíció nem képes kiállni az esetleges „kényes" ügyek mellett – fűzte hozzá.
Emlékeztetett az előző szociáldemokrata (PSD) kormányra, amely egyszínű volt ugyan, de az RMDSZ-szel kötött kormányzati együttműködésen alapult. Akkor Adrian Năstase miniszterelnöksége idején, ha a PSD és az RMDSZ megegyezett egy adott dologban, a döntés és a végrehajtás operatívan és gyorsan született meg. Igaz, akkor is voltak kemény küzdelmek – tette hozzá a politikus. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak