Lejkötvény kibocsátását tervezi az EBRD
2006. május 23. 11:02, utolsó frissítés: 2017. március 04. 11:30
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) várhatóan egy éven belül kibocsátja első lejben denominált kötvényét 50 és 100 millió dollár közötti értékben – jelentette be a bank egyik vezető tisztségviselője tegnap.
A lejkötvény debütálása része lesz az EBRD azon stratégiájának, amelyik helyi devizákban denominált kötvények kibocsátásával kívánja elősegíteni a belföldi pénzpiacok forgalmának fellendítését. Ennek keretében hajtott végre tavaly egy ötmilliárd rubeles kötvény kibocsátást is.
„Már jelenleg is nyújtunk kölcsönöket lejben, de a kifizetések egyelőre viszonylag lassan haladnak, bár egyre növekvő lendülettel. A kötvényt akkor bocsátjuk ki, amikor a kölcsönnyújtás eléri a megfelelő szintet" - jelentette ki az EBRD treasury igazgató helyettese, Isabelle Laurent a bank éves közgyűlésén Londonban. „Erre egy éven belül sor kerülhet" – tette hozzá –és „jó bevezetője lehetne Románia uniós belépésének". A kötvényt elsősorban romániai intézményes befektetőknél kívánják elhelyezni.
Az EBRD előnyben részesíti a kötvény nyilvános kibocsátását a privát kihelyezéssel szemben és jegyeztetni kívánja mind a román, mind pedig egy külföldi értékpapír piacon.
A kormány és a nemzeti bank egyébként likvid belföldi devizapiac kialakításán munkálkodik az elkerülhetetlenül szükséges nyugdíjreform támogatásához és a hosszú távú külföldi deviza befektetések becsalogatásához. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak